Egy jókora lelki válság talán vége felé, de teljesen vége úgysem lesz sosem... És rájöttem, hogy akkor eszem ha bajom van... ha bánatos vagyok, ha bár miért szomorú, vagy ideges... eszek, nem zabálok, aztán este meg nyögök, úgy tele vagyok...
Nagymamám meghalt, és csak 2 hét után sikerült eltemetni, ami eleve olyan zaklatott érzést keltett bennem, tudni azt hogy ott fekszik vastepsin egy hűtőben... Nem hímeztem, nem csináltam semmit... a lakás merő kosz, a kaját tessék lássék mód összecsaptam, így sokszor jóóó sok kenyér is elfogyott.... egyébként is magam alatt voltam így még jött egy nagy löket... Szinte mama nevelt fel minket... minden nyáron nála voltunk, és annyi szép emlékem van vele...
Ma észhez kellett térnem... de azért még ma is feszül a hasam... de tudom hogy ez így nem mehet tovább... a gyerekeimet is hanyagolom, ami a legjobban bánt... elviszem őket oviba-suliba, este hazahozom etetem fürdetem őket és kifújt... idegesítenek... B. dolgozik napi 16 órát... ha netán itthon van egy fél nap akkor zömében alszik vagy csinálja a csinálni valóját a ház körül... totál egyedül érzem magam... barátnőm már évek óta nincs talán csak egy bekattanása volt neki is de már olyan sok idő eltelt azóta hogy nem tudnék már olyan lenni vele mit azelőtt... összességében mondhatom összecsaptak fejem fölött a hullámok és meg csak sodródok benne...
Ez a lelki problémám, a testi az hogy reggel óta zsibbad a bal karom, és tuti attól van hogy napi minimum 8 órát itt ülök a gép előtt... semmi mozgás, semmi kommunikáció másokkal... pár hónapja még hosszú órákat pletyuztam a faluban reggelente mielőtt hazajöttem, de most alig várom hogy bevásároljak (persze egy rakat felesleges holmit) és hazajöjjek... a 2 éves fiam a délelőtjeit unalmában a TV előtt tölti, ebédel alszik aztán megyünk vissza a suliba-oviba a nagyokért... kb ennyi egy napom/napunk... csoda hogy még nem beszél? tudom mit kellene tennem csak olyan nehéz minden...
Jaj még a 8 év után munkába állok stressz dolgot nem is említettem... tartok attól hogy helytálljak mindenhol amikor most sem tudok...
Most mennem kell... talán még folytatom... de az biztos hogy jobban oda kell figyeljek magamra és főként a családomra... hiszen értük élünk nem igaz?
